Székesfehérvárra megyek,
Mert épp ott van dolgom,
Háromnegyed óra az út,
Valahogy megoldom.

Viszek újságot meg könyvet,
Valamit rágcsálni,
Hosszú ez az idő,
Nem szeretek várni.

Választok egy ülést,
Kényelmesnek tűnik,
Háromnegyed óra!
Egyszer csak eltelik!

Megzökken a szerelvény,
Végre elindultunk,
Újság zizzen, zacskó zörren
Ahogyan kibontom.

Ahogy a tájat nézem,
Az elsuhanó földeket,
Elmerengek kicsit,
Eszembe jutsz hirtelen.

Mikor is volt, hány éve már?
Az a forró és hosszú nyár?
Amikor a Balatonhoz indultunk,
De odáig már el nem jutottunk!

Összevesztünk, de min is?!
Ja igen, a szálláson!
Nem akartál nomád lenni,
Tégen nem vonzott a sátor!

Szavak repkedtek, majd indulatok
Hasították szét azt a napot
És azt a kapcsolatot.

Leszáltál Fehérváron sietve
És én csak néztelek, nem is integettem,
Vissza sem néztél, csak rohantál.
Egy levélre sem válaszoltál.

Véget ért az a nyár és mi
Elmúltunk egy pár lenni,
Elmerültem az emlékben,
Megidéztelek belőle.

Hopp, hol is vagyunk már?
Olyan régóta suhan a táj!
Látom a táblát, s megértem
Székesfehérvárnak már vége.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.