Egy megállóban támasztottam a falat,
Vártam a buszt és a kalandokat,
Kiéhezett voltam a szerelemre,
Nőt akartam és minél több szexet.

Nyár volt, a ruhák alig takartak
Valamit, s a láthatatlan részeket
Nyargaló fantáziával pótoltam ki
Szememmel titkos réseket keresve.

Vártam, hogy majd jön egy bombázó,
Aki egy pillantásra belém esik
És persze ezt rögtön ki is fejezi,
Egyértelműen keringőre szólít.

Szemmel simogattam a feszes idomokat,
És rémülten félrenéztem, ha elkaptam
Egy-egy felém irányuló pillantást,
A másiktól várva a bátorítást.

És egyszer csak összenéztem vele,
Mágnesként vonzott tekintete,
Beleszédültem a pillanatba,
Mint a borjú a taglóra várva.

A másodpercek alig vánszorogtak
Légy voltam a mézbe ragadva,
Lassított mozdulat százezer volttal,
Bizsergést éreztem minden tagomban.

És persze elmúlt, mert el kellett múlnia,
Ellibegett előttem a bűvölő káprázat,
Levegőhöz jutott kiszáradt torkom
És bevallom, térdem megbicsaklott.

Majd az is leeset néhány perc múlva a
Fejemben lévő éjszakában fényt gyújtva,
Hogy nem én voltam vonzalma tárgya,
Hanem mögöttem a Bluesbreakers plakátja.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.