Kicsiny nemzet hatalmas mellénnyel,
Dinamikus múlttal, eltorzult önképpel,
Büszkeségtől feszül a nemzeti mellkas,
Kölcsönből folyik a szabadságharc.
Volt néhány igazi, felemelő pillanat,
Legtöbbjük azonban nem sok port kavart,
Nem vagyunk különbek, csak kicsit mások,
Nem mi hordozzuk az igazságot.
Szerénység kellene, egy kis alázat,
Tolerancia jövőnek és mának,
A tiszteletet ki kell érdemelni,
Nem lehet ezt is félvállról venni.
Dzsentrik vagyunk a való világban,
Szájkaratéval győzködjük magunkat:
Mi vagyunk az ősi, méltó örökös,
Hátunk mögött pedig a fél világ röhög.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.