Bennem bújkál, de ki nem engedem,
A vágy él csak, hogy jó ember legyek,
Mindig próbálom és mindig elbukom,
Vagy csak a lécet magasra rakom?

Látok sok példát: ez igen így kéne,
Értelmet adni az emberi lénynek,
Hétköznapi hősként cselekedni,
Nem pedig direkt félre nézni.

Készülök rá, ne érjen hirtelen
Ha kell, valamit rögtön megtegyek
Akkor, mikor még érhet valamit,
Ne kelljen rajta utólag rágódni:

Miért nem tettem, mire vártam?
Tapsra vagy csodára vágytam?
Egy apró lépést kellett volna tenni,
Egyszerűbb volt inkább félre nézni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.