Nagy ám a csődület az Írók boltja előtt
Mindenki, ki ott áll, a nagy eseményre jött.
Az utca már megtelt, morajló várakozás,
A kapualjban gyors ruha és smink igazítás.

Még órák voltak ugyan hátra,
Férfiak, nők ünnepi ruhában,
A bejárat körül zsibongva
Izgatottan vártak a trióra.

A kultúra nagy napja a mai,
Hisz itt lesznek ők, akik
Napjaink irodalmát átformálták,
Mint három költő forradalmár.

Pár hosszú évet eltöltöttek
Az ismeretlenség sötétjében,
Majd csillámló-szikrázó üstökösként
Végigszáguldtak a költészet egén.

Verseik elsöpörték a megszokottat,
Félrelöktek minden megkopottat,
Friss levegőjük orkánként száguldott,
Kékre festve a szürke vers-égboltot.

A mai nap kincse, mire mindenki vár,
Hogy együtt, egy helyen e három titán.
Dedikálni fogják saját könyveiket,
Az örökévalóságba írják be neveiket.

És igen, végre itt az eső költő fejedelem,
Sárkány az, alakja összetéveszthetetlen.
Kerékpáron jön, ez nála márcsak így szokás,
Pedig milliárdok híznak bankszámláján.

De őt ez nem érdekli, a pénzre nem gondol,
Nem azért kell, hogy kopott farmert hordjon,
Rímek, verslábak teljesen kitöltik életét,
Többi polgári munkáját abbahagyta rég.

Lakásán Rolls-Royce nem várja,
Megfelel neki jó öreg Skodája,
Jászsági parasztgyerek frizurája,
A tömeg pedig épp ezért csodálja.

Bicajáról leszáll, azt a boy-nak adja,
Zavartan vigyorog kopott pólójában,
"Sárkány, Sárkány!!" - üvölti a sorfal
Ami között hősünk besétál a boltba.

A sokaság figyelme most másfelé jár,
Egy fiáker közeledik, lassít, megáll,
Becső lép ki belőle fekete frakkban,
Fehér sálja végét háta mögé dobja.

Szivar füstöl fehér kesztyűs kezében,
- a pezsgős üveget a kocsiban tette le -,
Szélesen integet az ünneplők felé,
És lassan elindul vörös szőnyegén.

Arcán joviális mosollyal bólogat,
Megszokta már ezt, jár neki a hódolat,
Zsebében dohányszemcsék közt pihen
A tőle megszokott Pilinszky kötet.

Alig tűnik el a bohém az ajtó mögött,
Felzúg a tömeg, új vendéget köszönt,
Náci suhan be némán villany autóján,
Mesziről látni rajta a pénz szagát.

A bejáratnál fékez, kiszáll, körülnéz,
Infantilis mosoly ül kereklő képén,
Rövid haját - szokás szerint - önmaga nyírta,
És ez bizony itt-ott meg is látszik rajta.

Nincs túlöltözve ő sem, az egyszer biztos,
Pedig most otthon hagyta a kockás inges stílust,
A szőnyeg mellett tesz meg pár lépést,
Míg meg érti, ezt ide az ő kedvéért tették.

Gyorsan besétál ő is, az emberek utánna,
Kezdetét veszi hát a szellemi imádat.
Ott ülnek középen, hárman, kezükben toll,
A tömeg köröttük zsong, forrong, kavarog.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.