Tisztán születtünk, patyolat lélekkel,
Őszintén éreztünk, nem rejtettük el.
Nem volt problémánk, a szívünkön a szánk,
Mindez már a múlté, rég megváltoztunk már.

Lelkünk fehér lapjára egyre több folt hullt,
Hazudtunk, csaltunk, orvul másokba martunk.
Nem azért csináltuk, mert ezt akartuk tenni,
Egyszerűbb volt talán, mint örömet szerezni.

Titkaink azóta egyre csak gyűlnek-gyűlnek,
Vastag rétegekben énünk legmélyében.
Megszabadulni tőlük már nincs reményünk,
Velünk kerülnek földbe, ha elér a végünk.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.