Sóhajt a föld,
Vége a télnek,
A rügyek a fákon
Életre kelnek.
Zöldbe borult a
Fekete határ,
Sötétlő rögök
Mozdulnak már.

Búzasorok nőnek
Katonás rendben.
Zabolátlan természet
Kordába terelve.
Nőhet, ha akar,
De csak szép sorban,
Lényeg, hogy legyen
Kenyerünk holnap.

Egy apró mag csak,
Lesz belőle száz,
Örök a körforgás,
Semmi  meg nem áll.
Évszakok forognak,
Sosem lesz vége.
A gondos szemek
Mindenre figyelnek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.