Megszólal ismét az ismerős szignál,
A hírözön beindul a képernyőn át,
Fotelba paszíroz az elektronnyaláb.

Izmom feszült, szemem üveges,
Áramlik belém a napi gyűlölet,
Tűz, vér, roncsok, lövések.

Fáj, ha nézem, de nem bírom nem nézni,
Villogó fények, hangok orrvérzésig,
Függő vagyok, ha nem kapom hiányzik.

Beleugrok fejest a nyúl üregébe,
Beszippant magába a hírek örvénye,
Pokoli tánc a kárhozat mélyére.

És végül megszólal a varázsszó,
Kiszakít végre a bűvös kábulatból:
Ennyit a hírekről ... és végül sport.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.