I.
Égő csipkebokor írta az égre
Szétfoszló, parázsló, sötét betűkkel
Isten szavait, parancsait,
A keretet, mit be kell tartani.
Persze az emberi konokság
- Ami persze isteni adomány -
Hamar elfelejti az üzenetet,
Szél fújja szét az emlékezetet.
II.
Szürke füstjében lelkek kavarognak,
Borzalmas titkokat visznek magukkal,
Kémények ontják az édeskés szagot,
Az ég erre nem adhat bocsánatot.
Milliók pucér, halmozott teste,
Krematóriumba, föld mélyébe küldve,
A parancsolatokat semmibe véve
Alázzák sárba az emberiséget.
Mert én voltam az, ki ezt megtette,
Én voltam az, aki megengedte,
Én voltam az, aki megszenvedte,
Én voltam az, aki némán szemlélte.
Fejemre szállnak a múlt bűnei,
Nem hagynak sosem felejteni,
Örökölt bűnöm nem mossa le semmi,
Nincs jogom soha gondtalannak lenni.
És jó ez így, nem vágyom másra,
Nem vágyom boldog gondtalanságra,
Nyomassza csak bűnök emléke lelkem,
Fontoljam meg minden egyes léptem.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
csigakoma 2011.10.11. 18:41:56
Ez erős, hatásos, de leginkább hatásvadász lett. Nem én voltam aki megtette, nem én voltam aki megengedte, nem én voltam aki megszenvedte, nem én voltam aki némán szemlélte. De szeretnék végre gondtalan lenni, a múlt bűneiért nem fogok bocsánatot kérni.
Ez a versed provokáció, ugye?
neagle 2011.10.11. 19:31:23
csigakoma 2011.10.11. 21:04:01
neagle 2011.10.11. 21:53:09
csigakoma 2011.10.11. 21:59:13
ynakras 2011.10.14. 22:43:38
Én amúgy mindkét álláspontot osztom: néha azon kapom magam, hogy mások bűnét is cipelem, de nem úgy, mint Krisztus, hanem tök feleslegesen.
Amúgy nem rossz vers, gyönyörködtet a szerksztettsége és a mély mondandója, még akkor is ha nehéz lenne vele azonosulni. Nemes értelemben vett vallomás.