Rücskös sebhelyek a nyárfa törzsén,
Sajgó forradások lelkem mélyén,
Régmúlt sérülések látható nyomai,
Fájdalmas emlékek kihűlt heggjei.

A friss sebek még gyötörtek, fájtak,
Farkasként mardostak az őrült vágyak,
Kések hasogatták fénylő fehér testem,
Meghalni vágytam akkor minden éjjel.

Nem vártam gyógyírt, nem vártam reményt,
Minden mozdulatot megszenvedtem még,
Érzékeny bőrömet a szellő is sértette,
Szenvedéseim senki nem érthette.

De ezek az idők régen elmúltak,
Sebhelyeim már csak néha sajognak,
Van egy név, amire még megrezzenek,
Van egy vésett monogram a kérgemen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.