Unottan élem egyforma napjaim,
Lassulva morzsolom emlékem hamvait,
Fakult tekintetem a porban rugdosom,
Hétfő vagy csütörtök, többé nem tudom,
Hetek mennek el látatlan mellettem,
Kopottan lépdelek, lélegzem fénytelen,
Néha felnézek és keresem a napot,
Csak fehér korong a szürke égbolton.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.