Puzzle-ként rakom napjaim
Részenként egésszé,
Próbálom összeilleszteni
Egyetlen egységgé,
Karmokkal kapaszkodnak
Egyikből másikba,
Minden napra keresem
Illeszkedő mintámat,
A múltból haladok
A jövő felé,
A valamim követi
A nemlétezés.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.