Hogy utáltam én a gondolatot:
Néhány hétig a tanyán lakhatok,
Nincs tévé, nincsenek ott haverok,
Egy ilyen helyen mit is csinálhatok?

Nincs semmi, csak homok és madarak,
Néhány eltévedt nyúl, cseresznyefa,
Tehenek bőgése, trágya, istállószag,
Gémeskút, szőlőtőkék hosszú sorban.

De beszívott magába a tanyasi élet,
Hajnalban keltem, tehénfejésre,
Sajtárból a kannába szűrtük a tejet,
Tejesautóhoz vittük a dűlő végére.

Disznókat és tyúkokat etettem,
A kis fészerből a tojást bevittem,
Tehenet pányváztam, gombát szedtem,
A friss tejet meleg cipóval ettem.

Tésztás sütöttem az öreg sparhelten,
Babot szárítottunk padlás melegében,
Sicc-et olvastam az almafa hegyében,
Cseresznyemagot köptem a fáról a mélybe.

Szüreteltem szőlőt, ittam édes mustot,
Lovaskocsin ültem, ott elöl a bakon,
Törtem kukoricát, majd a téli estéken
Fejtettem azt petróleumlámpa fényben,

Csutkájából magas tornyot építettem.
Ludas Matyit olvastam ház hűvösében,
A wc kint volt a kert végében,
Botot vittem magammal, a pókoktól félve.

Kincsesbánya nekem ma már az az élet,
Kincsét őrzöm, megbecsülöm szépen,
Boldog napok, mik fel sem tűntek
Akkor régen a gyermek énemnek.

Pedig nem volt se tévé, se haverok,
Csak a nagyszülők és az állatok,
Egy csendes élet, munkával tele,
Hiányzik, oda vágyik a lelkem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.