Képeket vésünk hegyek oldalába
Kibabrálni tolvaj idővel,
Piramist építünk szembeszállva
Köveket emésztő erőkkel,
Jeleket akarunk hagyni magunkról
Az utánunk következőknek,
De pár százezer forró nyár után
Úgyis mindez a semmié lesz.
Próbáljuk szembehunyva elkerülni
Azt, ami elkerülhetetlen,
Rendet vágunk büszkén a természet
Ősi rendezetlenségébe,
Önelégülten dőlünk hátra a tőle
Magunknak kicsikart világban.
Pár évszázad és nyoma sem marad a
Semmibe suttogott imáknak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.