Van, hogy elfogy a türelem
És ki kell engednem magamból
Mielőtt szétrombol, felrobbant,
Széttép és megfojt az indulat.
Egy ökölcsapás a falba, ajtóba
És elmúlik, csak a nyoma marad.
Van úgy, hogy bezárva érzem magam,
Nyúlik az idő, lefog a tegnap,
Állottá válik a levegő köröttem,
Szívja az erőm lassan, szörcsögve.
Egy ökölcsapás a falba, ajtóba
És elmúlik, csak a nyoma marad.
Van úgy, hogy a butaság falába ütközöm,
Hülyének néznek az értetlen szemek,
Hiába érvelek, hajtom az igazam,
Lehurrognak és félre állítanak.
Egy ökölcsapás a falba, ajtóba
És elmúlik, csak a nyoma marad.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.