Felfokozott a hangulat,
Minden szó hangsúlyos,
A pillanat eljött hát!
Kiss-Zombori Ákos hősünk,
Ki mit sem sejtve vágott át
A park árnyékos oldalán!
És akkor hirtelen véget ért
A park, a fák árnyas sora,
És elborította a napfény!
És nem ugrottak elé hirtelen
Fegyvernek látszó tárggyal,
Senki nem üvöltött képébe!
És nem fenyegették idegesen
Fekete csuklyás fejükkel
Oldalpillantásokat vetve!
És nem kértek tőle pár forintot,
Vagy mindent, amije csak van,
Fényeset villantva, alattomban.
És nem álltak köré némán,
Körbe, körbe, karikába,
Izzadva a nap sugarában.
Ákosunk, főhősünk, nyugodtan
Szerencsésen hazaballagott,
Magában halkan dúdolgatott.
Pont.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.