Nem is olyan könnyű a levegőnek
Feszülni így zuhanás közben,
Ereje van, brutális ereje,
Újjait arcomba mélyeszti be
Ahogy észvesztő sebességgel
Száguldok a föld felé, lenn
Kezdenek formát ölteni mind,
Mit fentről nem lehet látni,
De egyre könnyebb kitalálni
Mik is azok az apró foltok,
Formák a színkavalkádban.
Valami út kanyarog alattam,
Kéken csillog egy folyó szalagja.
Fülembe üvölt a vihar anyja,
Karmaival fogást keres rajtam,
Ha megtámaszthatja magát
Testem daramokra szaggatná,
De kicsúszom mindig fogásából,
Bár nem szabadulok a föld vonzásától
Mégis valahogy kordában tartom,
Ohó, egy kicsit elmerengtem,
Jé, egy macska....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.