Egy volt ő a fészekaljból,
Balról harmadik a tucatból,
Ugyanolyan fehér és kerek,
Egy tojás, semmi különleges.

Eljött a nap, végre-valahára,
Léket vágott a tojás oldalába,
Előbújt, pislogott, szétnézett,
Egyből a többiek közé lépett.

Együtt nőttek, gyorsan cseperedtek,
Megtollasodtak a nyári melegben,
Lassan bizseregni kezdett szárnyuk,
Messzire vonzotta őket vágyuk.

Egyszer talált valami furcsát,
Élvezte ízét, itta illatát,
Utána már csak azt kereste,
A messzeség nem érdekelte.

Megszállott lett és túlsúlyos,
Végül már repülni sem tudott,
Híressé vált ő, a gyalog madár.
Gombóc Artúrként ismeri a világ.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.