A múlt árnyai figyelnek csendben,
Szemük villan csak a sötétben,
Lesik mozdulatod, várják az alkalmat
Mikor figyelmed egy kicsit ellankad.

Mögéd osonnak gyorsan, némán,
Befogják szemed, füledbe súgják
Régmult idők elfeledett hangjait,
Egyszervolt emlékek foszlányait.

Nem tudhatod, jót-e vagy rosszat,
Az emlékek közt nem válogathatsz,
Lehet, hogy elrabolják nevetésed,
Lehet, hogy felvidítják az estédet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.