Ahogy feltekerjük életünk fonalát
Kezünkben a gombolyag egyre csak nő,
Nem tudjuk meddig ér a fonal vége,
Ez ügyben a Párkák ollója dönt.

Egyszer lementünk egymás mellett talán,
Persze sosem tudom meg hol s mikor,
A nagy forgatókönyv számomra talány,
Nem tehetek mást, csendben ordítok.

Lehet, ott laksz a város túlsó végén,
Lehet, hogy köztünk él a fél világ,
Lehet, réges-régen ismerlek téged,
Lehet, többé nem is látlak már.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.