Valahol Erdélyben bőven éjfél után,
Egy lepukkant, névtelen váróterem,
Félhomályban ingó, bóbiskoló fejek,
Pihenni vágyó nyughatatlan lelkek.

Világítás nincs, a kinti lámpa fénye
A falakra varázsol megannyi képet,
A félálomba merült álmos szemeknek
Ezek megelevenedő színes történetek.

Mindenki azt lát bennük, amit akar,
Lehet felvonulás a diadalív alatt,
Lehet dühödt levéltánc a viharban,
Vagy néma elmúlás a sivatagban.

Kiégett emberek, pislákoló fények,
Árnyékok a falon, ásító állkapcsok,
Távolról felhangzik a vonat füttye,
A csodát álmodók magukhoz térnek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.