Vannak olyan helyek,
Hová soha nem érek el,
Nem látom onnan nézve
A kies vidéket.
Nem szívom be mélyen
A friss hó illatát,
Nem rúgok le követ
Meredek oldalán.

Vannak érzések, miket már
Soha nem élek át,
Fülem nem fogja hallani
Újszülött lányom sírását,
Nem fogom majd remegőn
A pólyában pihegőt.
Nem találgatom -
Elfojtva nevetést -,
Vajon kitől örökölte
Égszínkék szemét.

Az élet csodái közt lépve
Egyre több ajtó zárul be örökre
Előttem, s hiába rángatom
Kilincsét, kinyitni többé nem bírom.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.